2013. április 10., szerda

Kétharmados helyesírás - avagy nekem lámpást adott fejembe az Úr




„Kedves Barátaim!Örülök, hogy a média ennyit foglalkozik ezzel az »energia cellával«./Csak zárójelben jegyzem meg,most írtam le először ennek az általam tervezett hivatalos nevét./Abszolut nem zavar,hogy ennyit össze-vissza találgatnak.
Már többször leírtam, hogy egy energia cellánál két féle módon lehet befogni az energiát: vagy nagy feszültségen vagy nagy áramerősségen.Tesla munkásságát hihetetlenül tisztelem és egy szellemi óriásnak tartom.Szerintem az »energia kicsatolásában« ott tévedett illetve ott ment félre, hogy ezt nagy feszültségen akarta megvalósítani.De...szerintem ma már nem ezek a kérdések./Ezeket a kérdéseket a kutatások már eldöntötték./
A kérdés az , hogy hogyan lehet a stabil nagysorozatú gyártást megvalósítani úgy hogy közben tömegével teremtünk munkahelyeket.
Hogy lehet a milliós sorozatgyártás feltételeit megteremteni/mert csak ekkor fogja igazán az emberiség hasznát szolgálni/ másrészt, hogy lehet ezen egységekenek a logisztikáját/150 kg-os egységeknek/ megszervezni valamint a kereskedelmét, hogy a hagyományos energia szolgáltatók ne szembe jöjjenek, hanem együtt »meneteljünk«.Ezen dolgozunk./Nem a protótípuson./.De azt se kérdezzétek meg, hogy hány prototípus van és melyik országban nézhető meg.Hívatalosan csak akkor szeretnénk a nyilvánosság elé lépni mikor már a sorozatgyártása beindult./Ahogy ezt még a »madárkának« a szösszeneteimben való felbukkanása elején jeleztem, ezt ősszre várom illetve tervezem.”

2012. április 30., hétfő

Gyurcsány "Kolonc" Ferenc

Kimondhatatlanus sokat ártott az országnak, minden demokratikus erőnek, baloldalnak. Semmivel nem tudna használni azon kívül, hogy eltűnik, nevet változtat, átoperáltatja magát, végleg bekussol.


Könyörögve kérjük Gyurcsány Ferencet, vonuljon vissza!

2012. április 4., szerda

A hepiend vége

Én sajnálom, hogy Schmitt elmegy. Ugyan rémes döntés volt megválasztani  kinevezni, viszont arra, hogy vele vágja maga alatt a fát a fidesz, tökéletesen megfelelt.
Közérzetjavításnak nyilván verhetetlen választás lenne helyére Áder Gyomorsav János.
Azaz a vicces fiú, a funny boy.
A focizáson kívül nem tudom, mi szól mellette.
Talán a köztisztelet, a nagyformátum.
Ja tényleg.

2012. április 2., hétfő

2012. április 1., vasárnap

Schmitt-simogatók

Egyébként ki ez az ember? Nem mond le. És akkor mi van. Pizsamába kellene öltöztetni, körbekeríteni egy kordonnal, kitenni eléje egy réztáblát, hogy itt látható Bonaparte Napóleon, a fogatlan oroszlán, aki magát doktor álamfőnek képzeli. Frutit, almát és perecet be lehet dobni neki. Az örökbefogadók nevét is feltüntetné a tábla (Orbán V. Iktor, Kerényi, Selmeczi, Obersovszki, Borókai, Réthelyi, stb.)

2012. március 31., szombat

Közjogi méltatlanság

Schmitt nem kegyelmes úr. Nem élt kegyelmi jogával, amikor Geréb Ágnes kegyelmet kért tőle. Azaz Schmitt kegyetlen ember. Ő sem érdemel hát kegyelmet.
Pitiáner, gerinctelen alak. Nem is ő itt a lényeg, hanem az, aki eddig felmosórongynak, kapcának használta, és aki mostantól golyófogónak fogja őt használni.
Aki annyira gátlástalan, hogy az se zavarja, ezzel a félnótás idiótával (is) lejáratja az országot, miközben folyamatosan az hazudozza, hogy megvédi Magyarországot.
Ebből pedig én nem kérek!
Elég volt a gazemberből! Szabaduljunk meg a Orbántól!
Tedd közzé, oszd meg, továbbítsd az üzenetet!

2012. március 28., szerda

Eszt negtek!


Bekaphatyátok!

Okádék-ország puhatestű alattvalói

Réthelyi felbontatlanul küldte vissza a Schmitt-jelentést.
Eltüntették a Heti Válaszról a dr. Schmitt-ügyben kritikus cikket.
A KDNP-s képviselők örülnek, hogy helyére került az ügy.
Bayer remélhetőleg mar szervezi az alattvalók újabb békemenetét az "elnök úr melletti szolidaritás jegyében".

Nincs a jobboldalon jóérzésű politikus, szakember, választópolgár, aki végre úgy érezné, hogy tovább  nem bírja ebben az  undorító orbáni fertőben? 

Elég volt! Nem akarom, nem engedem, hogy az én országomat végleg elnyelje a szenny!

2011. július 20., szerda

Börtönbe Orbánnal!



Idézet:
"Nos, a Millenáris és más presztízsberuházások költsége 100 milliárd, szövetkezeti külső és nyugdíjas üzletrészek felvásárlása 63 milliárd, autópálya (büdzsén kívül elszámolva) 300 milliárd, adókedvezmények (nyugdíj, lakáshitel) 50 milliárd, lakáshitel kamattámogatása 150 milliárd, nyugdíjak 2x3 százalékos többletemelése 2001-ben 120 milliárd, köztisztviselők béremelése 250 milliárd. Az első három tétel egyszeri kiadás 463 milliárd forint, a többi azonban tartós kifizetés, 570 milliárd. Ez több, mint ezer milliárd!
Ennyit a 2002-es kormányváltás rendezett pénzügyi viszonyairól.
Amúgy Medgyessy meg azért menne börtönbe, mert Orbán és Fidesze, valamint az MSZP és az SZDSZ támogatásával 50 százalékkal megemelte pedagógusok és az orvosok, ápolók bérét? Mert adta a 13. havi nyugdíjat és a családi pótlékot? Ma már tudjuk, hogy ezek emelték a legjobban az államadósságot, de mára már nem lenne orvos az országban, ha akkor az meg nem történik, az idős emberek pedig Orbántól már éhen is haltak volna... És nem a szocik ígértek 14. havi nyugdíjat sem...
Az államadósságkezelő központ adatai szerint pedig összegében még sosem volt ilyen magas az államadósság, mint most. Az ellopott magánnyugdíjvagyonnal karcsúsítva is több, mint ezermilliárddal nőtt az összeg az elmúlt egy évben!!!
És mindez úgy, hogy közben se fejlesztés, se életszínvonalemelés - legfeljebb az amúgy is vagyonosaknak.
Óvatos lennék tehát azzal az elszámoltatással." forrás

Én nem.
Bátran neki az elszámoltatásnak!
Le az országrontóval!
Börtönbe a gazemberrel!

2011. február 21., hétfő

Rohadt libsi filozófusok?


Az elmúlt három évben több mint 113 milliós árbevétele volt, de csak 352 ezer forint társasági adót fizetett a Matolcsy György (2000 és 2002 között gazdasági miniszter, 2010-tőől a második Orbán-kormány nemzetgazdasági minisztere) érdekeltségébe tartozó, korábban Növekedéskutatóként ismertté vált, egy személyt alkalmazó társaság. A cég ügyvezetője, Matolcsy felesége az ennek okát firtató kérdésünkre azt közölte, hogy adatszolgáltatási kötelezettségüknek eleget tettek, a többi üzleti titok.

Felemelő, hogy egyszemélyes cégem az eltelt 3 évben 20-szor (húszszor) többet adózott (a bevételem viszont több, mint egytizede (1/10 része) volt! 

Mai fejtörő: kinek a büdös kurva anyját?



2011. február 9., szerda

A magyar csoda kezdete

Az államháztartás hiánya januárban 122,8 milliárd forint volt - közölte a nemzetgazdasági tárca, amely az elmúlt négy év legrosszabb adata. 2007-2010-es időszakban rendre 30 milliárdos szufficit keletkezett az első hónapban. Az idén elmaradtak decemberi bónuszok, így nem folytak be az szja- és járulékbevételek - de elszálltak a kiadások is, amit az uniós programokkal magyaráz az NGM.


Ja, és a nyugdíjaink miatt a jó kurva anyátokat!
Birkaország....


2010 Az összefogás
2011 az átszervezés,
2012 az elrugaszkodás,
2013 az emelkedés,
2014 pedig a gyarapodás éve lesz. 

vagy ahogy a költő mondja:
"Raz-dva-tri
kaszmanafti mi
tri-dva-raz
zsdút planyétü nasz"



2011. január 6., csütörtök

A Nagy Politikai Győzikesó - avagy hogyan égessük magunkat




Ha ez egy vicclap címlapja lenne, talán nem ennyire poénos,
mint a Mi kutyánk kölyke magazin esetében.


...híresek leszünk lesz 15 percre, mindegy hogy mit, csak írjanak rólunk!
Következik a "Polceleb feleséget keres" pukizós valóságsó.

2011. január 5., szerda

Nagyjaink III.: Schmitt Pál



Köztársasági elnök, a magyar nyelv harcos őre, a Himnusz újraszerzője:
"Isten, áld meg a magyart, jó kedvel, bőséggel"


Ő sem gerincbeteg, például nem vett részt azon a MOB-ülésen, amelyen megszavazták hazánk távolmaradását az 1984-es olimpiáról. (apró szépséghiba, hogy ez idő alatt éppen a bolgár elvtársakat vette rá ugyanerre)


Zenei aláfestés:







Nagyjaink II.: Rákay Philip

Íme a magyar televízió 1-es csatornájának új intendánsa. 


Ha szerencsétlen ember semmi rosszat nem tett volna, idióta nevével nálam akkor is kicsapná a biztosítékot.
(kissé mókás, hogyan lesz valaki jópofi médiageciböl médiaszemélyiségbőöl Gerincös Magyar Ember, a Párt ceremóniamestere... Mindenesetre akkor illett volna már rég Kondra vagy Töhötömre magyarosítani)

Nagyjaink I.: Szalai Annamária



Miami Press című rendszerváltó erotikus magazin főszerkesztője lett hazánk No1 erkölcsrendésze.
Korbácsos Lola, a bestia.